
Lovag Bornemisza Attila a kör elnöke
1915. március 2o-án, korahajnalban felsírt egy csecsemő, egy kisfiú. Ki gondolta volna, hogy egy poéta jött a világra a A nemes ősök méltó utódaként a család Erdélyből települt át az 1800-as évek végén.A szülők már a leszegényedett hét szilvafás nemesi utódok, egészen a kocsmáros sors és a vendéglős életig tendálódtak, hisz az apa, mint iparos ember dolgozott. Mit látott az ifjú ember? A nehéz cseléd sorsot, a lecsupaszított nép vergődését, a megélhetésért folyó örökös harcot és a munkát. Állószéket is, mert az „sűrűn gyárt a házipar” – írja nagy balladás könyvében. Az asszonyok, hogy a gyerek ne zavarjon, állószékbe tették a gyermekeket, ahol csak a sarat dagasztották, de sem nőni, sem járni, sem fejlődni nem tudtak. Ilyen állószékhez hasonlította a költő korát, és írta meg a magyar irodalom egyik legszebb kötetét a „Kilépünk az állószékből” című rapszódiát. Ő a népet látta ilyen járomban, ilyen tehetetlenségben vergődni. Később Budapestre került a család. Az ifjú megismerkedett a pesti szegénysorssal, de egyben az urbánus vonulattal is, hisz már korai verseiben ír erről. Keveredett a költőben a népies vonal és az urbánus valóságérzet és megint a kiszolgáltatott kis emberek problémája.A fiatalember bekerül az irodalmi életbe és jut el Kosztolányi, Babits nyomdokaira, megismeri a nyüzsgő kávéházak vonzatát, az írói sorsot és a nélkülözést. A Szent István gimnáziumban kezd tanulni, de mégis Békés városában érettségizik. OTI tisztviselő, majd a Március című lap főmunkatársa, két évig. Kolozsvárra kerül, itt jogot hallgat, de mint mondta nem fejezte az egyetemet a már ott sorakozó nacionalista megnyilvánulások miatt. Kapcsolatba kerül Tamási Áronnal, Tersánszky Józsi Jenővel és a fiatal Páskándi Gézával is. Az Erdélyi Helikonban néhány markáns versével találkozunk .Ítélet ez, súlyos ítélet a politikai villongások felett. Majd visszakerül az anyaországba és Szegeden folytatja a jogi stúdiumot. Ma már nem tudni, hogy igazából elvégezte-e az egyetemet, de nem is fontos. A pécsi Sorsunk folyóirat közli írásait, majd Bornemisza László, Bornemisza János barátságával a debreceni Kelet Népe című lapnál – mint az első számok szerzője – találja a történelem. Nagy hatással van az ifjú szerkesztő-sz3erzőre Móricz Zsigmond és barátok lesznek Sinka Istvánnal a „Fekete bojtárral”, Berda Józseffel, Juhász Gézával. Talán mondhatjuk, hogy egyik alapító tagja is egyben a Nyugat párjaként indult Kelet Népének, e nagyhatású fontos folyóiratnak. Majd újból a főváros zsivaja .Itt, Illyés Gyula fogadja jó szívvel és a Magyar Csillag című lapnál, úgymond beveszi a „CÉH”-be. Vagyis felavatja a költészetét. Időközben több kötete lát napvilágot, „Nyíri Balladák”, Kilépünk az állószékből”,, A Magra sem ügyel senki”. „Egygyügyű szekeres”-. „A Nyírség csendje és vigasza”, majd nagyhatású könyvet ír a Szabadságharc 100. évfordulójára „Balsai Föld” címmel. E könyv nagy vihart kavar fel. A földosztás szépségeit, nehézségeit próbálja lírába tölteni. Először József Attila pályadíjat, annak arany fokozatát kapja, majd pedig betiltják a könyvet.
Érdekes, hogy a népies Cserhát mennyire keveredik e könyvében az urbánus költővel. Majd elhallgat, mélységesen. A népfelkelés Pesten találja, de 1957-ben váratlanul elhelyezik Tapolcára városi könyvtárosnak. Három évig vezeti ezt a szép kisvárosi könyvtárat. Itt „ismerkedik” meg Batsányi János és Baumberg Gabriella költőházaspár kultuszával és bekapcsolódik a Marton László író által vezetett Batsányi Emléktársaságba és szószólója, a sajtóban és fáklyavivője lesz az ügynek. Fáradhatatlanul dolgozik a költőházaspár elismertetésében. Megírja a „Látó lángja” című hatalmas versét. 1963-ban megkapja az országban elsőként a Batsányi Irodalmi Nívódíjat. Ettől fogva ismét felfut költői pályája. Veszprémbe helyezik a Napló irodalmi rovatvezetőjének. Itt újra kibontakozik publicista pályája is. Nagy, hatásos riportokat ír, az elnyomottakért harcol, és több száz verse jelenik meg és országos hírnévre tesz szert .Közli: Jelenkor, Életünk, ÉS, Kortárs, Szép versek, Örökösök, Helikon és újra a legnagyobb írók közé emelkedik és ível pályája fölfelé. Kiteljesedik magánélete az elrontott politikai évek után élete párjával Ihász-Kovács Évával, a költővel példás házaséletet él. Klubokat, zenekarokat, népdalköröket inspirál cikkeivel, és alkotásra biztatja a megye, sőt a Dunántúl nagyhírű, népi mozgalmait. Kiváló újságíróként Bulgáriába küldik, hogy tanulmányozza a bolgár népköltészetet. Korábbi szívbetegsége kiújul. Hazafelé a bukaresti gyorson éri a halál. Költői pályáját lezárva?
Nem! Élete párja, fia és édesanyja, épp harminckét éve az ő emlékére engedélyt ad, hogy Veszprém városában működő irodalmi kör vegye fel az ő nevét. Ezen az alakuló gyűlésen jelen vannak kortárs írók, költők, festők .Épp harminc éve viszi tovább töretlenűl irodalmi múltját, emlékezetét a Cserhát Művész Kör. Az ő általa képviselt Batsányi kultuszt a népies, nyugatos hagyományokat egyaránt, az ő szellemében és Illyés Gyula írt véleményével:”emlékének megörzése, érdemeinek tudatosítására, a magyar szellemi örökségnek egy érdekes példájára. Mert Cserhát megérdemli, hogy fönnmaradjon…”Weöres Sándor barátsága, nagy ívben lelkesítő”.
A nevét viselő kör még az egyházak kiemelkedő személyiségeinek is emléket állít, úgy képekben, mint írásokban. Tehát él a szellemében is tovább a nagy költő Cserhát József. Most lenne 88. éves, ha élne!
Így, csak posztumusz kötetében maradt meg az utókornak, melyet „Alszik a szarvas” címmel adtak ki 1974-ben. Várakozunk szellemi javainak összegyűjtésére, egy újra is.
„A domb a vén tudós, tóba mártja tollát
tolla tömpe nyárfa. Írkája az ég.
Bár nem is sejtheti, bút mikor s hol lát:
Pipájában megint a gondűző gaz ég…”
(Cserhát)
Bornemisza Attila
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
4. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
9. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
10. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
11. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
12. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
14. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
15. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
16. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
17. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
18. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
19. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
21. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
22. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
23. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
24. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
25. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
26. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
27. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...
► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...
scarlett.hupont.hu
28. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
29. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
30. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
31. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
32. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
34. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
35. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
36. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
37. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
38. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
39. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
40. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
41. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
42. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
43. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
44. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
45. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
47. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
48. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
49. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
50. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
51. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
52. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
53. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
54. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
55. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
56. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
57. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
58. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
59. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
61. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
62. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
64. Kék Mackó Családi Bölcsőde Alapítvány
► Kedves weboldal látogatók! Engedjétek meg,hogy tovább invitáljalak benneteket a Facebook oldalamra! Ott minden változást és aktuális információt megtaláltok!!Kérlek kattintsatok ide: Https://facebook.com/rena018
kekmackojatszohaz.hupont.hu
65. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
66. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
67. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE
► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!
uralkodok.hupont.hu
68. www.plaboydesting.hupont.hu
► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D
plaboydesting.hupont.hu
69. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
70. Disney Oldal
► Ez egy tök jó Disney-oldal.Hannah,Zeke&Luther,Sonny,h2o,Zack&Cody élete.Sőt az újdonság kedvéért berakjuk Ke$hát is....
fincsicsoki.hupont.hu
71. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
72. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
73. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
75. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu